Sivatagban bolyong a jámbor,
A szél mit sem hagy nyomából.
Elfújja, mint percet az idő,
Továbbáll a jámbor, jő jövő.
Egyedül halad, se víz, se étek,
Testéből már majdhogy kiszáll a lélek…
De nini! nem messze – oázis zöldell tán?
Utolsó reményfény ragyog fel arrább.
Utolsó szándékból utolsó erőt vesz,
Vánszorog négykézláb, kúszik csak előre.
Csalfa hit elúszik, emberi szem megcsal.
Ó, drága délibáb! Ne játssz a halottal!
Sivatagban bolyongott a jámbor,
A szél mit sem hagyott nyomából.
Homoksít borítja, forróan öleli,
Felejti az idő, mélyebbre temeti.