Szép délután elé néztem,
Az edzést épp befejeztem,
Meglepetésben volt részem:
Édesapám megismertem!
Édesanyám várt ővele,
Mikor a klubból kijöttem,
Verőfényes szép délután,
Hét ágra sütött a nap már.
Szép, kisportolt magas férfi,
Hasonlított rám, az tutti,
Enyhén őszülő a haja,
Csodálatos szeme barna.
Örömében ő megölelt,
Én pedig szólni se mertem,
Meghatódtan, elfogultan,
Majd` hogy szóhoz sem jutottam.
Sétáltunk a szép időben,
Mint egy család, azonképpen,
Elmentünk egy cukrászdába,
Mindhárman sütire vágyva.
Nem emlékszem, hogy mit ettem,
Mind csak édesapám néztem,
Nem emlékszem, hogy mit ittam,
Csak édesapámat hallgattam.
Kérdezgetett össze-vissza,
Felelgettem, amit bírtam,
Nevetgéltünk, mosolyogtunk,
A fülünkig ért a szájunk.
Egyszer aztán elköszöntünk,
Viszontlátásra – ígértük,
Viszontlátás majd` hogy nem lett,
S megmaradt egy szép emléknek
Ez a varázslatos eset.
Dávid László,
Marosszentgyörgy,
2025. november 02.