Halászné Magyar Márta
Vágyak és valóság
Régóta nem futok már úgy, mint a nyúl,
hiába hívogat harsányan pázsit,
lábam nem a vágyaimhoz viszonyul,
pedig szedetnek velem gyógyszert, zsáknyit.
Sors útjain kár keresni logikát,
vagy kérdést kiabálni a csendbe,
sokszor úgy vánszorgok, akár a csigák,
ily` a mozgásom korlátozott kertje.
Kirándulás, túrázás, tánc hiányzik,
ízületem idejekorán kopott,
érzést le nem írhatja nyomdafesték.
Ám lelkem még mindig, most is virágzik,
bár a sors tőlem sok mindent ellopott,
igyekszem úgy élni, mint hálás vendég.
Kedves Erzsébet!
Nagyon szépen köszönöm!
Elnézést, valamiért csak most láttam a hozzászólást. Szép napot kívánok!
Üdvözlettel: Márta
Kedves Márta!
Szeretettel olvastam versedet. Nagyon igaz gondolatok. Testünk megöregszik ugyan, ez így van rendjén, „Ám lelkem még mindig, most is virágzik,
bár a sors tőlem sok mindent ellopott, igyekszem úgy élni, mint hálás vendég.” Csodálatos befejezés! Gratulálok! V. E.