Gondolatok az életről

Bandukol az ember a létben,
napsütésben, hóesésben.
Cammog akarva, nem akarva.
Rejtett jövője eltakarva.
Lépeget a kicsi és vén
körbe-körbe, Föld kerekén,
mint az óra mutatója
életgömbjén: kelve, járva.
Kullog a király s a koldus:
Perc-létünkben megtanultunk
rendületlen fontoskodni,
életünket végigfutni.
Járkál vidáman a celeb.
Kisétál az elfelejtett –
– a Földről és jövőjéből.
Életmalom gyorsan őröl.
Így haladunk, így keressük
magunkat; s az életesküt
büszkén tesszük le a mára,
minden ember ezt csinálja.
Lépünk egyet, botlunk kettőt,
de belakjuk ezt a fertőt,
mit Földnek hív a köztudat.
Lejárjuk az életutat.
Keressük a hasznost, szépet,
falra rakjuk az arcképet,
mely olyan szép és olyan jó,
tehát pont tablóra való.
Lépünk balra, lépünk jobbra,
nem látunk a sarkon túlra.
Nem tudjuk, az életfonál
milyen hosszú, vége hol áll,
hogy szövődik, hogy szakad szét,
meddig kerget minket a lét.