Tombol a nyár, ég a határ,
fénybe borul, napsugár száll,
Vidám a föld, dalol a táj,
bennem mégis csend ül és fáj.
Kék fenn az ég, ring a kalász,
tavat keres szomjas madár.
Mi bánt engem én sem tudom,
szívem borong nyári napon.
Nyílik a rét, zsong a világ,
szél viszi szét száz illatát.
Mosoly helyett sír a szemem,
miért is oly nehéz nekem?
Talán tudom, mi az, mi fáj,
szívemben él sok régi nyár.
Nem a jelen, elmúlt idő,
az, ami volt, s az, mi még jő.