Pörög az élet, kattog a kerék,
soha senki se mondja, hogy elég.
Örökmozgó lét fújtat, zakatol.
De forrásvíz üdít fel valahol.
Csobogás, szellő pihentet lelket,
szedhetünk málnát, felfutó szedret.
Lelkünk ráhasal az áhított tájra.
Imáink tüzét Megváltó várja.
De nem vagyunk biztosak a mennyei kertben.
Míg a szeretet áldása fejünkre rebben,
elmormolunk egy-két csendes igét,
meghatódunk magunktól, szavainkért.