El fog múlni.
Ez álom.
Felébredünk, különben nincs jövő.
Eljön az idő, amikor leválik rólunk a máz.
Nem kell póz.
Nem kell a láz.
Elfáradunk.
Miért élünk?
Újra leülünk.
Asztal. Szék.
Egymás szemébe nézünk.
Beszélgetés.
Nem akarunk tetszeni mindenkinek.
A szónak megint teste lesz.
Belenézünk a másikba:
hogy vagy?
És megvárjuk a választ.
Nehéz?
Igen.
De megéri
a bőr apró rezdülését nézni.
Visszakérjük a tegnapot.
Akarjuk a szelet és a fagyot.
Hagyjuk a parazsat hűlni.
Mi is akarunk fázni a sötétben,
társra várni,
hallani a lélegzetét a zajban.
Látni, amikor az emberek megállnak.
A falak dőlnek.
Kinyílnak az ajtók.
Újra sétálunk.
Először csak kicsit beszélni.
Ablak előtt állni.
Kinézni a poros utakra, a fákra.
Gondolni: ez a világ.
Itt vagyunk egymásnak.