Szél-védett

Szél-védett

Rám tört a szél,
s mint makacs
gyermeknek,
a hajamba tép.
Épp
csak fogódzót
keres rajtam.
Megforgatva
táncra várna.
Halotti tor helyett
hív a bálba.

A ritmust,
ütemre
döngeti fülembe.
Betolakszik orromon.
S bár én
egy szót sem
szólnék,
ismerős dalt
penget el
hangszálaimon.

Hideg érintése
hűti le a vágyat;
ahogy kacagva
gombolja ki
a ruhámat.
Kiforgatja
zsebeimet:
kitép belőle
– üres tárcát,
– gyűrűt,
– gyűrött levelet.

Már nincs más rajtam
mit letépne.
S mikor ruhám
szárnyként
emelne az égbe,
felnyitja szemem.
Az árnyakkal együtt
leszagatta
rólam,
a végzetem.

Szólj hozzá!