Kacagó idő
Elmúltak a gyermekévek,
elhalkult a kacagás,
hangosabb a madárének,
s az erdő is milyen más.
Tölgyfa törzse is vastagabb,
nézd a kérge mily erős!
Szívem, lelkem is gazdagabb,
– a mondandóm is velős.
Szertefoszló boldogságok,
mit az idő kikacag,
játszótársak: fiúk, lányok!
minden elmúlt – oly vacak.
Ne búsuljunk, ha arcunkon
ráncaink megjelennek,
nevessünk ma mi a múlton,
s örüljünk a jelennek!
Ligeti Éva
Kedves Évike!
Nekem is tetszett a versed! Nevessünk mi is, ne csak az idő kacagjon rajtunk. Jól megírtad!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
🙂
Kedves Rozál!
Így könnyebb sok mindent elfogadni…
Köszönöm értékes véleményed:))))
Szeretettel: Éva
Kedves Zsike!
Mindenhez idő kell:)
Köszönöm kedves szavaid:)))
Szeretettel: Éva
Kedves Veronika!
Örülök, hogy tetszik:)))
Köszönöm figyelmed.
Szeretettel: Éva
Kedves Éva!!
Jó, hogy te a mát teszed előtérbe verselő versedben, és nem siránkozol annyit, mint én tettem versemben.,
Tetszett…valahol el kell fogadnunk, a tényt, hogy "elmúltak a gyermekévek".
Szeretettel:Rozál;)
Kedves Évi!
Nagyon kis kedves és nagyon igaz verset írtál.A tapasztalat és az érettség is érték, ahhoz meg "idő" kell!
Szeretettel:Zsike:P