Négy évszak

Négy évszak

Tavasz
Csörgedező patak partján, békák kuruttyolnak,
Gólyahírnek sárga szirmán, lepkék vígan szállnak.
Hosszú lábán gólya sétál, békára vadászik,
Nefelejcsek boglárkákkal, mosolyogva nézik.

Sűrű lomb közt madár dalol, zeng, vigad az erdő,
Sárgarigó pacsirtával, már egyik sem kezdő.
Megalakul a zenekar, csalogány a szoprán,
Harkály doktor kopogtat az öreg tölgyfa ágán.

Virág nyílik a kiskertben, mint egy színes festmény,
Simogató lágy szellővel átölel a napfény.
Életre kel a természet sok mag szárba szökken
Virágoknak lágy illata, száll a levegőben.

Bárányfelhő tovasiklik az azúrkék égen,
Gyümölcsfákról virágszirmok elszálltak a szélben.

Nyár
Lágyan ringó búzatábla színe szalma sárga,
Búzavirág búslakodik, elhervadt virága.
Aratógép zúg a mezőn, gabonát aratja,
Míg az éjnek sötétsége tájat beborítja.

Meleg kabát sapka sál szekrény mélyén meg bújik.
Napszemüveg szalmakalap, a fejekre az illik.
Fürdőnadrág bikini, napolaj a táskába,
Gyerek felnőtt, a strandra lódul ki a szabadba.

Égnek kékje elszürkül, mindjárt itt a zivatar!
Csitteg – csattog villámlik, fákat tördel a vihar.
Felhő terhe lezúdul, bezörget az ablakon,
A természet felfrissül, szivárvány az égbolton.

Tengerparton pálmafák, fehérhomok, nyugágyak,
Fájószívvel búcsúzol, jövő nyárig rád várnak.

Ősz
Rövidülnek a napok, iskolákban csengő szól,
A sok gyerek betódul, tananyagot bemagol.
Fáknak zöldje megkopik, a levelek hullanak,
Sárgák barnák pirosak, táncot lejtve potyognak.

Piros alma a fákon, hívogat, hogy szakíts le!
Szőlőfürt, mint édes méz, elsárgul a levele.
Szilvafákon kék gyümölcs, föl a lekvár nagy üstben.
Csipkebogyó piroslik, dér csipi az erdőben.

Hűvösek a hajnalok, ködnek fátyla ránk borul.
Elbújnak a rovarok, a madár raj elvonul.
Krizantémnak virága, ezüstös a harmattól.
Ha elered az eső, jégcsap lóg az ágakról.

Lábnyomokat dér fedi, a természet megpihen.
Mezőn szálldos sok varjú, szárnyuk szélben meglibben.

Tél
Dideregve fúj a szél, nem sokára havat hoz.
Esténként, ha ég a tűz, odabújsz a kályhához.
A Nap mint egy bujdosó, felhők fölött eloson,
Ereje már elfogyott, nem ragyog az égbolton.

Az éjszaka csendjében, rénszarvas szán elsuhan.
Gyeplőt fogja Mikulás, a nagy zsákja tele van.
Öt követi karácsony, égből angyal földre száll.
Tudjuk, hogy csak legenda, de a fenyő fényben áll!

Felhő hasa megreped, szálldosnak a hó pelyhek,
Repülnek a hógolyók, hóemberek készülnek.
Csendes éjben, holdfényben szívük húrja megrezdül,
Szél úrfi ha muzsikál, fenyőfákon hegedül.

Latyakos sár mindenütt, véget ért a hideg tél,
Hosszú volt a pihenő, a természet újra él!

“Négy évszak” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Szia Magdi! 🙂

    Hangulatos az évszaksorolód. Mindegyikben megtalálhatóak a jellemző vonások, jó volt olvasni.
    A tavaszi zenekart kiemelem, mert az a kedcencem:

    "Sűrű lomb közt madár dalol, zeng, vigad az erdő,
    Sárgarigó pacsirtával, már egyik sem kezdő.
    Megalakul a zenekar, csalogány a szoprán,
    Harkály doktor kopogtat az öreg tölgyfa ágán."

    Köszönöm az élményt. 🙂 (f) (l)

    Szeretettel: Kankalin

  2. Festői természeti képeid megjelenítik az évszakok jellemző szépségét. Remek festmények lehetnének belőle.
    szívvel olvastam.
    Sarolta.(l)(f)

  3. Kedves Magdi!

    Versedet olvasva szinte életre kelnek a gyönyörű képek, melyekkel bemutatsz egy-egy évszakot. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az élménynek. Szeretettel gratulálok(f)Kata

Szólj hozzá!