Napfénykeringő

Napfénykeringő

Gyémántosra szépült tavaszi hajnal
félénken flörtölne a felkelő nappal.
Korán ébredőkre szórja lúdbőrét,
vágya elnyerni a nap örök szerelmét.

Fák hajába kap úgy perel a széllel,
szürke fellegeket mért hagy rá az éjjel?
Titkot nem oszt meg csak halk sóhajokat,
sötéttől megfakult, megfáradt álmokat.

A nap nem figyel, pózol a reggelnek,
egyszer a hajnal tán igazságot nyerhet.
Csekély a hatalma alig ismerik,
akik ismerik is durcásan köszöntik.

Szerelemre vágyott sírás lett a vége
arany hasadásból kinőtt az ég kékje.
Pirkadat-gyöngyok szanaszét gurulnak,
szomjas virág ajkai élettől duzzadnak.

A nap dölyfösségét már megbánta.
Gyémántját a hajnal tán másnak szánta?
Kicsit belepirul, azt is oly szépen
s keringőzni kezd fenn a magas égen.

Egyedül táncol szikrázik az égbolt,
amott egy felhő kis esőcseppet morzsolt.
Alkony-szóra a nap perzselő teste
fáradtan hullott a halk neszű estre.

2013.