Homokszemek

Homokszemek

Kezdetben voltak a kövek,
a nap heve sütötte meg
hegyek szikláit, bérceit,
ebben nincs semmi furcsa itt.

A kő kitágult, megrepedt,
millió rés keletkezett,
a repedésbe víz csurog,
mikor jönnek a záporok.

A gyökerek is keresik
kapaszkodni hol jobb nekik;
a résben víz és tápanyag,
a növény abban boldogabb.

Aztán a fagy, ha beköszönt,
a jég feszül a résben fönt,
és letörik egy kődarab,
omlasztja-bontja a falat.

A szél, a víz, a nap – malom,
követ őröl minden napon;
az apró kő csúszik, gurul,
s a patakig jut legalul.

Ott lenn a víz sodorja el,
örvény és hullám kapja fel,
szépen kaviccsá gömbölyül,
kézbe veszed – szíved örül.

Sok év telik, sőt évtized,
kavicsból homok így lehet,
A homokból meg sivatag,
izzik trópusi hő alatt.

Ha mikroszkóp alá teszed,
láthatsz ezer más-más szemet,
színesek, néha karcosak,
hol mattak, hol kristályosak.

Homokba fekszem, simogat,
körülfolyja a hátamat,
s a milliárdnyi szem-parány
büszke, hogy kő volt hajdanán!
____________________________

2013. július 30.