Napló

Napló

Ma megcsókolt,
ma megbànt-ott.
Ő boldoggá tett, más elvág(y)ott,
ki hátrahagyott, ki maradt.

Ma vele voltam,
holnap találkozunk,
papír helyett kést ragad(ozóként):
Enni fogunk (egymásból).

Megbánta a létemet,
betöltött helyemet a szívéből kiszakítja.
Mert megteheti,
mindent eltemet.

Megbántott, én lemondok
róla s minden igyekezetemről,
a naplóba csak ennyi kerül:
Élt 20 évet.

A papírok beteltek,
olcsó részét szívták be lényemnek:
magukba fogadtak, mint néha senki más;
ez nem egy Happy end lezárás.

Csak elv-ész a ködben, küzd
egymással és mindenkivel:
szívvel és testtel,
vágytól izzó szemeddel.
Félek. Ne érints.

Hisz neked nem csak részem kell (remélem),
vedd el. Kérlek vedd el egészen!
Olvaszd egybe szétszórt darabjaim:
(sz)ép már nem lehet, de a tied mind.

Ő megbánt-ott. Ahol csak kettem voltunk.
Te megcsókoltál, hol mindeki látott.
Boldoggá tettél, más elhagyott.
Te hátramaradtál, helyette más akadt.
“A szó elszáll  az írás megmarad”,
majd emlékszik a napló,
mikor fejem üresen tátongva betelni vágy:
betegség, vagy idő, mindegy már.

Szerethettem mindenkit, kit akartam.
Szerelmes lettem magamba, miattad.
Megleltem őt, ki faron rúg, ha bolond vagyok,
s lassan elvesztek mindent, emléket, bánatot:
mentsváram a napló marad, utolsó szerettem.
Néha napján olvassátok majd fel nekem:
2017 július 23. Vasárnap
Ma megcsókolt. Ma elrabolta mindenem:
halni vágyásom, szívemet, lelkemet.

2018 október
Ma megbántott: ma elvesztettem egy barátot.
Igaz sem volt talán, de hiányom
széttép, esdeklőn szór elé:
térdre hullnék, kíntól (kö)nyö(rö)gvén ittlétéért.
Még ha nem is volt igazi.

2018 szeptember
Ma megtaláltam valakit
vagy inkább ő akadt én rám:
Nem helyettese ő senkinek. Nem is lesz soha.
Egymaga tölti be a-z (z)űrt, mit még senki soha.
Törött csont helyrerántás után:
így kerül vissza helyére minden darabkám.
Két egész így csinál hozott alapanyagból harmadikat.

2019 január 26.
A napló megint kinyílik,
majd elzár belőlem egy eml-éket,
kitámasztja, szétfeszíti elmémet:
trepanációval gyógyít ki mindenből.

Már nem kínlódom utána.
Már nem félek érintésedtől.
Megszerettem mindenem,
a sebet, nyíló szívem szirmait,
mert szeretnek ők.
Pedig ők is sebesültek és sebeznek.
Az élet rendje mindig is fájdalmas és eleven (lesz).

Szólj hozzá!