Váróterem – Éjféli vonat
Csak ülök egymagam, s nézem a rohanó világot.
Elrobognak mellettem a vonatok, s fülembe a te nevedet fújják.
Belém hasítanak az éles sípok, s az ég felé fordulva nagyot kiáltok.
Ordítom a gőzfelhőbe neved, s megpendítem szívem húrját.
Nagyot szól, hogy vérem cseppjei a földre hullnak,
s kint a virágok a földre borulnak.
Én lázasan, izzadva könyörgök, hogy hozzon vissza téged az éjféli vonat,
de elmentél, s eme könyörgésem csak egy beteljesületlen álom marad.
Még szerencse…. Barnaby… 🙂 Köszönöm.
meg szerencse, hogy csak alom volt ez csupan…kepzeld , mit szoltak volna, ha az ures allomason kialtozol:) Nekem tetszett a latomas-versed. Gratulalok, udvom:b:)
Köszönöm szépen! 🙂
Szeretettel olvastam alkotásod, tetszik nekem, Zsófia
Köszönöm ezeket a kedves szavakat. 🙂