Az én ékszerdobozom
Csillag-mezőkön át suhan a gondolat:
Könnyű pille ötlet vágtat szelek szárnyán,
Végül itt hagy engem elhagyottan, árván…
– Tán morcos Istenek megírták sorsomat?
Nem lettem hadvezér, sem koszorús költő,
Lázadást szító csillag, – hős forradalmár,
Nem lettem eladó, – pénzre éhes kalmár;
Kevés volt ehhez e rövid emberöltő.
Mellemen nem fityeg kitüntetés, rendjel
Megszolgált vagyonom hiába keresem,
Házam kincsestára megmaradt üresen…
Nem vittem túl sokra, – maradtam csak ember.
Vén napjaim mégis boldogságban telnek,
Meglátom mindenben a rejtett szépséget,
Elővarázsolok sok mesés emléket
Ékszerdobozából rövid életemnek.
Kedves Gábor, Brigitta, Ágnes,Andrea!
Nagyon köszönöm az elismerő szavakat. Még mindig inkább próza írónak vallom magam, de munkahelyi elfoglaltságom miatt nem igazán marad időm (és erőm) novellákat írni, így egyre több verset írok. Talán annyira nem is rosszakat, bár nem az én feladatom ezt megítélni. Mindenesetre előbb-utóbb egy verseskötet is kikerekedik belőle. További szép napokat, elégedettségre okot adó alkotó munkát kívánok Nektek! Baráti üdvözlettel: János
Remek vers, köszönöm! 🙂
KEDVES JÁNOS NAGYSZERŰ VERSEDHEZ GRATULÁLOK! ÜDV:: Ágnes
Kedves JÁNOS, azt hiszem nagyon sokan elmondhatjuk ez magunkról, amit te versedben szép ölelkezô rímek kìséretében itt nekünk elmeséltél. Mert valóban az a mi ékszerdobozunk ami a lelkünkbe van zárva bársony foglalatban…
Gratulálok ehhez az igazán szép vershez,
Brigitta