A vihar
Hajnalban zajra
ébredtem, világos volt
az egész szoba.
Villámok fényes
csillogását láttam, amint
egymás után
kérik a másik táncát.
Dübörgött az egész ég,
dobok hada erős, mély
hangja zengte az eget.
Féltem, de hiába
öleltelek át, nem
engedtél közel, csak
nem haragszol tán?
Látom, napról napra,
percről percre
távolodol tőlem.
Barátok között
kedvesen szólítasz,
pedig otthon szinte
már fejen kólintasz.
Igaz, nem a kezeddel,
de a fájó szavak
nagyon nehezek.
Az ég még mindig
dörög, a villámok
azóta is táncukat
járják, de én
még mindig
egyedül, hiába
vagy mellettem.
Szerelmünk tüzes
lángja átment
fehér fátyollá,
amit épp a
vihar visz
messze, egyre
távolabbá.
Kedves Rita!
Köszönöm a kedves szavakat!
Zsera