Őszi falevél
Őszi falevelek, bontják most színüket,
Sodródnak a légben sírhalmod felett.
Sárgán, barnán, vörösen pompáznak,
Mélyen meghajolnak a nyárfa ágak.
Mécses lángja mellett, imára kulcsolom kezeim.
Szememből kicsordulnak érted a könnyeim.
Hallom a hangod, szólítasz \”Évi\”
Körbe nézek, de senki nem érti.
Miért kellett az \”ősszel\” elmenni?
Miért a sok boldog évet temetni?
Érzem közelséged, most is fogod kezem,
Vigyázol rám, léptem óvatos legyen.
Arcomba fúj emlékhelyednél a hűvös szél,
Szívemben, szerető lelked örökké él.
Ősz még ne menj el! Fesd még a tájat!
Halkan dúdolok \”Isten Áldjon\” melódiákat.
Csodaszép vers az elmúlásról … nehéz ilyenkor bármi okosat mondani… (l)(f)
/ Miklós /
Icu! Köszönöm kedves szavaid.
Kedves Margit! Köszönöm, hogy olvastál.
Kati! Köszönöm, hogy olvastál.
Elizabeth! Köszönöm a látogatást.
Köszönöm kedves Rita az olvasást!
Megható, szép emlékezésedet (l)-vel olvastam: Ica
[color=#330099]
Kedves Éva!
Megható,gyönyörű versedhez szeretettel gratulálok!
Margit(f)
[/color]
Kedves Éva! Meghatóan szép és fájdalmas a versed.
Szeretettel: Kati
Kedves Éva,
Örülök annak, hogy írtál. De a versed nagyon szomorú. A reményt soha ne adjuk fel, rendben?
Szeretettel,
Elizabet