Úgy remélek
Lángban áll a föld, a felhő
véresen lebeg,
rojtjain eljátszadoznak
bőszülő szelek;
nézd, a szárnyam fáj, ha rebben,
kész a lélek, ám a testem
gyönge és beteg.
Ennyi volna? Mondd, megérte?
Néma Istenem,
megnyugodni ott lehetne
fent, a szirteden.
Nem könyörgök újra mégsem,
dönts Te végre, s hadd, hogy égjen
tollam dicstelen.
Hű maradtam, mint az álmod,
verdeső szegény,
összetörve képzeletnek
tűnő rejtekén.
Nagy tüzedtől félni késő,
úgy remélek, mintha végső
titkod sejteném.
Kedves Attila, hál'Istennek nincs szó ilyesmiről, eddig elkerült ez a fajta baj. Köszönöm a figyelmedet és 'aggódásodat'! Szeretettel ölellek, Csilla
Kedves Csilla!
Csak nem valami súlyos betegség ihlette versedet?! Ha így van, gyógyulást kívánok, és ne veszítsd el a reményt!
Baráti öleléssel, Attila
🙂 (f)
[img]http://holnapmagazin.hu/images/smiley/red_rose.png[/img]
Köszönöm szépen, Rzsike, hogy meglátogattál és írtál!
🙂
[b][i][color=#ff0066][center]Zina,nagyon szép szavakkal ékesítetted versedet.
Gratulálok.Rzsike[/center][/color][/i][/b]
Örülök, ha így gondolod, köszönöm, drága Ica! Ölellek (l)
Ó, de szépségesen mély gondolatok(l) kedves Csilla!
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm szépen, drága Rózsa! További szép nyarat! 🙂 (l)
"Nagy tüzedtől félni késő,
úgy remélek, mintha végső
titkod sejteném."
Drága Zina!
Versed gyönyörű, Gratulálok!
Szeretettel: Rózsa(l)