Havazik
Itt van a hó, itt van újra,
De most már nem kedvelem.
Fogalmam sincs, hogy régebben
Vajon miért szerettem?
Szánkóm húztam dombtetőre,
Onnan csúsztam lefelé,
Nevettem a többiekkel,
S ismét másztunk felfelé.
Nagy pelyhekben hullt a földre
Puha, fehér volt a hó,
Jól felrázta dunyháját
A kedves Holle Anyó.
S valójában télen a föld
Csak alszik a hó alatt,
Száraz ágak várják velünk
Lesz majd tavasz, pirkadat.
Most csak alszik a természet,
Lombruháját levetve,
Hótakaró betakarta,
Elolvad, tán reggelre.
Tente, tente, falusi domb,
Aludj csak, míg itt vagyunk,
Álmodd azt, hogy mi, gyerekek,
A hátadon szánkózunk.
Feldíszítünk hóemberrel,
Lágyan gyúrjuk a hasát,
Énekelünk, vígan várjuk
A kedves, jó Mikulást.
Ülj szánkómra, ülj le mögém,
Élvezd te is a csodát,
Domboldalról száguldani,
Bámulni a havazást.
Hogyha felülsz a szánkóra –
Nem teheted minden nap -,
Élvezzed ki minden percét,
Örülj nagyon a hónak!
Nagy tanítónk, igen. Szerintem minden verselő átesik egy Petőfis korszakon. 🙂
Itt van a tél, itt van újra,
De már nem is kedvelem,
Fogalmam sincs, hogy régebben
Miért volt nagy szerelem?
Én is szoktam Petőfit utánozni…:)
Igen. Megpróbáltam az ő formájában írni egyet, de a stílusa nem lett ugyanolyan.
Nem baj, öröm volt. Kedvelem az írásait. 🙂
Petőfis… 🙂