Jégfal
Akár átölelném a világot veled.
Szivárvány színeit koszorúba fonva –
űzném a telet.
Hangod szimfóniát kottáz szívem falára.
Miközben összeszorított ajkamat
vajúdó szavak perzselik,
s hideg ölelésedben a kiszolgáltatottá vált lélek –
az érzelem csapdájában vergődik.
Csak átmeneti szerető vagy.
S gyáva, ha nem tudod elfogadni ezt a szerelmet,
s csókjaid dermedt szilánkjai,
kettőnk közé – lassan jégfalat emelnek.
2013.06.02.
Cobblah Ilona
Kedves Silberin, köszönöm itt jártál…
Szeretettel Ilona
Kedves Ilona!
Az emberi lélek valóban bonyolult. Szerintem nem is létezik olyan, hogy két ember egyformán szereti egymást. Néha az is előfordul, hogy olvadozni kezdenek a jégfalak. Tetszett a versed.
Üdv: Kati
Kedves pepa24
Köszönöm a méltatást, a figyelmet.
Üdvözlettel Ilona
Kedves Gyöngyikém
Köszönöm szavaidat… imádok búvárkodni az emberi lélekben:)
Kedves Kitti, köszönöm, hogy itt jártál, a vers valóban emberi kapcsolatot, érzést boncolgat, ami bizony sokszor fájdalmas
Üdvözlettel Ilona
Amilyen szép ez a vers, olyan fájó. Te a fájdalomból alkottál szépséget. Ehhez többet hozzátenni nem lehet, nem kell.(f)
Öröm olvasni egy igazi Cobblah verset. Ami mindig kicsit kimagaslik a többitől. Ami egyedi, érzéki és hullámzó. Gratulálo,:] megint varázsoltál. A sok látható melett megmutattad a láthatatlan belsó világ telét is. Amit nagyon sokan nem ismernek fel, csak fáznak és kékülnek a ridegségben. Köszönöm hogy olvashattam.
Szeretettel Gyöngyi
Két ember közötti kapcsolatban mindig jó a kölcsönösség. Ebben a versben egyoldalú szerelem van, fájdalmas keserűséggel megfogalmazva. A vers rámutat, céloz ennek jövőjére is. Ezt a jövőt hamar át kéne helyezni a jelenbe, mert hatalmas sérülést bír okozni az időhúzás. (f)