Új remény
Ne aggódj! Lassan elér téged is!
Ami még szunnyad, de létezik.
Kitör, pusztít! Lesz mutatvány!
Gyülemlett mérget okád, hány.
Utat tör magának! Hörög, dörög!
Égi felhő, csak úgy mennydörög!
Mint kitörő tűzhányó szikrát lövell.
Magának tekintélyt, helyet követel.
Nem lesz, mi útjába álljon!
S ki megálljt üvöltve kiáltson!
Mert a feltörő földi fergeteg,
majd mindent maga alá temet.
Természet fölött hatalom nincs!
Az egyformán mindenkit érint.
S ad mindenért elégtételt,
amit véle hatalmi erő tett.
Nem lesz élvezője napsütésnek!
Azt sötét felhő töré majd meg.
Lesz majd keseredés, bánat!
Rettegés, félelem! Pusztít házat!
Nyomorított, holt szívek, lelkek!
Kapaszkodva, földbe gyökereznek.
Hogy majd ismét szárba szökelljen
rajta végre bölcsesség teremjen!
Köszönöm szépen kedves Rita! (f)
"Természet fölött hatalom nincs!
Az egyformán mindenkit érint."
Bizony így van és mennyire nem értékeljük, mikor minden a kedvünk szerint alakul.
Szeretettel: Rita(f)
Kedves Éva!
Nagyon szépen köszönöm!
Én is bizakodó vagyok, bár a jelek aggasztóak.
"A remény hal meg utoljára."
üdvözlettel Gabriella(f)
Gratulálok a versedhez! Csak remélni merem, hogy az új, tiszta világhoz nem kell Armageddonnak történnie. Üdvözlettel Éva(f)