AZ ÉJSZAKA

Összes megtekintés: 142 

AZ ÉJSZAKA

Tántorog az öreg este, lassan pihenőre tér
A holdsugár lustán bolyong, amíg pályájára ér
Táncot lejt sok égi csillag, a lépésük szertelen
Pici, halvány fények gyúlnak sötét felhő-tengeren
A nap szégyenlősen pillant, lenn a földön széttekint
Elgyengülő erejével még egy bágyadt búcsút int
Sűrű, sötét sejtelmével az éjszaka a tájra hull
Közben, settenkedő árnyak már beszövik álnokul
Szárnysuhanás, madár röppen, portyázik egy denevér
Harang kondul néma csöndben, a falu végéig elér
Nyughatatlan szellő neszez az alvó kis kertek felett
Eloltanak sok-sok lámpát, alszanak az emberek
Neszez az éj, kóbor ebek megugatják a holdat
Zöld kertkapu ha nyekereg, kísértenek a holtak
Van, akiben félelmet kelt, mert rosszat tett valaha
Forgolódik, izzad, reszket, hosszú úgy az éjszaka
Fürge, csörgedező patak, fut az ösvény tövébe
Az éjszaka jótékonyan ringat sötét ölébe\’
Megpihen az ember, állat, ezer fáradt falevél
Erőt gyűjt az örök vándor, és hajnalban útra kél
Túl tengeren, képzeleten, és rózsaszín álmokon
Alvó hegyek, völgyek fölött az éjszaka átoson.

Eger,2020. június 5. F.R. Vadvirág

“AZ ÉJSZAKA” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. "Túl tengeren, képzeleten, és rózsaszín álmokon
    Alvó hegyek, völgyek fölött az éjszaka átoson."

    Tetszéssel olvastam igényesen megalkotott versed.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!