Őszbe vegyülő
Sátrat bont a nyár, ősz kapujában
már a levendula is szárad,
utolsó nyári napsugárral.
Tekintetem még végigpásztázza
nyári rét hervadó virágait,
beleszippantok a levegőbe,
és az elmúlás hűvös illatát
hozza felém a tekergő szél.
Bebújik rózsaszín kalapom
alá, ott kántálja énekét.
Ősz kopog nyikorgó ajtómon,
szárazan pörgő falevelet
dob postaládámba, míg színek
tarkabarkasága csomagolja
be a tájat ajándék gyanánt.
Levélszőnyeget terít elém
vöröset, barnát, aranysárgát,
kirajzolódik szőttesében
a levélforma mintázata.
Eljárnak még egy utolsó valcert
kint, lelombozott báltermében,
hol az őszi szél feltekeri
avarszőnyegét rőt rongyosra,
beágyazza bele, új életét.
Alvó, lomb vesztette fák, bokrok,
deres cseppeket könnyeznek.
Kis szobámba bezárkózva
fény gyullad a kandallómba
jön a tél, lassan minden elalél.
Kedves Marika és Gugi! Köszönöm a látogatást és a kedves hozzászólásokat! Szeretettel mindig. Éva
Érzelmes szóképeid átérzéssel olvastam!
Köszi:Gugi
Drága Éva! SZÉP őszi versednél szeretetem jelét
hagyom.
"Kis szobámba bezárkózva
fény gyullad a kandallómba"
M.(l)
Köszönöm Évi, Rita és Feri a megtisztelő látogatást, olvasást. Szeretettel mindig. Éva
Jó és szép a gondolatsorod!
Elismerésem!
Üdv/Feri
"és az elmúlás hűvös illatát
hozza felém a tekergő szél."
Szeretettel és tetszéssel olvastam a versed. Bizony így van, hogy az ősz az elmúlást juttatja eszünkbe, pedig a természet nem hal meg, csupán aludni tér.
Szeretettel: Rita(f)
Szép őszi hangulatú versedhez szívből gratulálok! Éva