Szembeszél

Szembeszél

Szembeszélben csak a csend beszél,
minden egyebet elvisz a szél.
Messze, üresen fecsegve
vissza-visszacsengene,
senki sem figyelne rá,
senki sem keresne értelmet benne.
Betűtengert görgetne tova,
messzire, a semmibe, hova
nehéz értelemmel, ébren menni,
nehéz szó ellen szót emelni.
A csend halkan mormolja el,
mit a hangos beszéd elterel.
Némán suttogja fülbe, fába,
bekúszik idegbe,
beszivárog szembe, szájba.
Leül, letelepszik a nyomba,
elterül minden gyomorba’.
Lassan, tompán rezegve jár.
Simít a vad hullámon,
lazít szorosabb indákon,
levegőt ad üres tüdőbe,
türelmet ad nehéz időbe.
Szembeszélben csak a szem beszél.
Minden egyebet elvisz a szél.