Csend és vihar

Összes megtekintés: 62 

Vadvirágos réten, sűrű erdő szélen
alvó csend honolt, virágot szedtünk éppen.
Kergettük a színes röpke pillangókat
szabadság érzése átjárta valónkat

Észre sem vettük egyre beljebb mentünk
sűrű erdő mélye lett a menedékünk.
Kissé elfáradtunk, pihenőt kerestünk
magas fa tövére ruhát terítettünk,

arra telepedtünk, uzsonnázni kezdtünk.
Közben észrevétlen a levegő lehűlt,
sűrű felleg tömegek egyé összegyűlt.
fekete homály lett, nem volt mit tegyünk,

Dörgött, villámlott, a szemünk alig látott,
s a szél viharrá váltott, felhőszkadás volt.
Egymást átölelve, reszkettünk és fáztunk.
A szánk már lila volt, szánkat összezártuk.

Behunyt szemünk előtt rémképeket láttunk,
járműt láttunk, amin még soha nem jártunk.
Elmélyülésünkbe anyánk hangja vegyült
azt sem vettük észre, hogy a vihar megült.

Anyánk hangja észretérített bennünket,
fázós remegésből egyre melegünk lett,
no meg a meleg ruha, anyánk forró karja
dédelgetett, síróssá vált az aggodalma.

“Csend és vihar” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Éva !
    Köszönöm hozzászólásodat és örülök, hogy érdekel amit írtam. Szeretem az írásaidat és viszonozni fogom látogatásodat.
    Szeretettel, Zsófia.🔰

  2. Zsófia! Az Anyai szeretet határtalan. Szépen vezeted végig hangulatkeltő szavakkal alkotásod. Szeretettel olvastam. Éva

Szólj hozzá!