Ó’ ti drága csillagok

A sok fekvés nem hagyott nyugton,
Test gyötrődik, lázad minden csontom,
Réveteg szemem szökik az ablakon,
Fehér fénnyel hasít égen hajnalom,
Hová lettetek Ti fénylő csillagok?

Szemetek lehunyva, sápadt arcotok,
Bántó a füst, töméntelen a korom,
Utolsó percig hajszoljuk a zsozsót,
Önzők lettünk, más nem fontos,
Hová lettetek Ti fénylő csillagok?

Egykor, be sok szépet láthattatok,
Ahogy mohó karok íves testet karolt,
Repedt padon a csók hogy csatázott,
Szívükben valósággá érett az álom,
Hová lettetek fénylő csillagok?

Szem kereste a kicsiny pontot,
Összebújva sok igent mondott,
Sóhajok fészket leltek lombon,
Bagoly leste, ahogy andalogtatok,
Hová lettetek fénylő csillagok?

Azt hittétek, ez egy életre szól,
Ha mégse, akkor is borzongató,
Édes, melengető, ábrándozó,
Két repeső szívet eggyé izzott,
Hová lettetek fénylő csillagok?

Lehet, hogy vagyol, de jó tudnom,
Ügyelsz ránk, egyedül mégse vagyok,
Nem szánakozol, tereled sorsom,
Nélküled nem forogna e bolygó,
S a szeretet nem adna apróságot.

2020.11.03.

“Ó’ ti drága csillagok” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!