Tollpihék

Fáradt tollpihék szállnak,
angyalok meztelen árnyak
Csillagtalan éjben
szemük fekete ében,
porcelán arcuk szomorú.
Nesztelen szárnyakon lebegnek,
értünk sírnak, mert szeretnek
fehér madár-rajuk  égi koszorú.

Földre hullanak meggyötört tollak,
sárba-tiportan merednek.
Semmivé olvad, bajt hoz a holnap,
Hitvány az ember, gyenge korcs. Ma
Istent eláruló eretnek.
Magára vette az ördög ingét!
Az egyetlen angyal, ki örülhet ismét.
Csak gyűlölnek már, nem szeretnek.