Szilveszteri éjszaka

Összes megtekintés: 18 

December 31. éjjel tíz óra

Évváltóba fordult az éj, jó vörös borom, mint a vér

úgy piroslik, csendül a pohár, pendül a szív, boldog

a Szilveszter, de utcán egy sziréna felsír és a mámor

foszladozik. Csend ül most sok házban, csend ül

a kórházban, egy szó van minden sóhajban;

Van remény a holnapban!?

Kell hinni Istenben, a szeretetben, hinni az újban,

hinni a múltban és hinni önmagunkban.

 

December 31. éjjel tizenkét óra

Éjfélbe kondult a közeli harang, a pezsgő gyöngyözve

lebeg a poharakban, az Ó esztendő ideje kitelt, úgy

ment el, hogy el sem köszönt, csendben, botjára

támaszkodva, itt szomorú emléket hagyva. Más ez

a harang, más az érzés, ünneplünk, mert illik,

de aggódunk, mert kell, van ok súlyos, van a szívben ezer.

 

Hol valaha, az ünnep fényei szórtak az égre csillagokat,

most borult égről szomorú ívlámpák fénye koppanva

hull vissza az utca kövére. Hol vidám bódék álltak

és árultak trombitát, krampusz maskarát, röppenő

Rigó Jancsi fúvókát, hol kondérban forralt bor párája

illatozott és kürtöskalács édes íze bújt a házak sövényébe,

 

most a Vörösmaty tér, üresen, ásítva, álmodik a múltba.

A Körút fáin, mint apró levelek, a fehér pillangólámpák

hópehelyként lebegnek. Nem oly régen a promenádon

még ezer idegen szó kavargott, most néma csend ül

az utcai padokon és a vidám fiatalok helyett, mogorván,

rendőr ácsorog.

 

Az utca zajában, nem oly rég, mint forgószél, úgy kavargott

az önfeledt kacagás, gyerekek zsivaja, a szerelemes szavak

bújása, a szeretet ölelő suttogása, ha figyelsz hallod még, ahogy

a házak között, mint a visszhang, úgy suhan el, egy régi hang.

 

De a világ beteg, kifordult önmagából. A rend most

számon kér, mert ára van mindennek! A fékezetlen

élvezetnek, az önpusztító drogoknak, hol a mértéktelen

lett a mértéke minden értéknek és az értéktelen lett a becs,

a becstelen lett a kecs. De az árat most nem mi szabtuk meg,

azt a sors vetette ki és a halál lett az általános egyenértékes.

 

Január 1. nulla óra

Hát, beköszöntött a boldog Új esztendő. Hej, hogy

jött, mint hetyke legény, lábán rámás csizma, pengő

sarkantyúja, vágtató pej paripa, mezők szélsebes lovasa,

úgy lett úr a legény, mint fából vaskarika.

 

Széjjel nézett ámulva, hol van az emberek vidám hada,

hol van a „boldog Új esztendő”, a petárdák millió csillaga,

az év eleji fogadalmak:

–holnaptól sportolok, fogyni fogok, nem iszom, nem dohányzom –

az Új Esztendő idegenül toporog és fejét kapkodja, ismeretlen

szavak, mint nyilak, záporoztak:

–Covid, Pfizer, teszt, karantén, vakcina, lélegeztető, oltó pont—

gyász és bánat ül az arcokon.

 

Vízió

A félelem otthon van és ott van az otthonokban. Evickélünk,

úszunk az árral, de nincs part, hogy lábunkat megvessük,

hogy pihenjünk, a reményen lebegünk, de akarunk hinni, élni

és ha elmegy valaki, akkor is, de talpra állunk. Fáj. Apa a fiát,

barát a barátot méregeti, álarc az arc, csak szemed él, beszél,

kér, regél.

 

De mégis, Új Esztendő van, Szilveszter, táncol a hóember,

úgy járja, mint kinek, ez az utolsó tánca.

 

 

 

Szólj hozzá!