Árnyékból

Árnyékvilág ez, sűrű erdő,
összeborulnak fölöttem a fák.
Futnék, de hajamba kap,
és megvérzi arcom az ág.
Gyökerek nyúlnak a bokám után,
magukkal húznak a mélybe,
de elképzelem, hogy besüt a nap
az árnyak közé, s én gondolatban
már kapaszkodom a fénybe.

“Árnyékból” bejegyzéshez 6 hozzászólás

Szólj hozzá!