A mézesmadzag

Zsuzsa Mihály
A mézesmadzag

Biztosan a méz volt előbb, mint a madzag.
Madzagnak először jó volt a juhszalag.

Látva medve bácsit, mézben hogy tobzódott,
Az okos varázsló homlokára csapott:

“No megállj, méztolvaj, nagytalpú dörmögő,
Többet ér most az ész, mint a böhöm erő!”

Mézes juhszalagot vont nagy verem fölé,
Mohón nyaló mackó nagyot huppant belé.

A varázslót vállon hordozták már körbe,
Mézzel s medvetalppal bőven kényeztetve.

Áttörés volt most ez, dicső, nagy pillanat,
Itt kezdték fonni a mézesmadzagokat.

Idővel megjött az átvitt értelem,
Mézesmadzagot font a szellemi műhely.

Jöttek már a nagyhangú világmegváltók,
Körülvették őket a mézesmadzagnyalók.

Van, kinek nem jutott madzag, már csak cérna,
De legalább méz volt elég a kaptárban.

Mézesmadzaghálóban vergődik a világ,
Gigantikus, nagy pók szövi a hálóját.

Mindenki nyalja a mézesmadzagját,
Istenként imádva hálószövő pókját.

Egyszer egy kisebb pók megunva madzagját,
Lázítani kezdte a méznyaló bandát:

“Nem édes ez a méz, és durva a madzag!”
Ma akarjuk a jót, nem mindig “MAJD HOLNAP”!

Tépték a hálót, a cérnát, a madzagot.
Ebbe mindenki belegabalyodott!

“Eljött a pillanat!” – gondolta az új pók.
“Csak a forradalom hozhatja el a jót!”

Új Mézet öntött kötélre, madzagra,
Van, kinek nem jutott most sem más, csak cérna.

Boldogan dalolva néznek a jövőbe,
A mézesmadzagot nyalva sülve, főve.

Mézesmadzag nélkül minden reménytelen,
Ez kell az élethez? Mit bánom, hát legyen!