Holdfényben

Dél Tamás: Holdfényben

Barnulni vágyó,
krónikussá váló
bőrfehérségben szenvedek.
Még ha csak a főszezonból engedek…
De kiríni a barna tömegből,
nem merek!

Én kiegyeznék
egy szolid, világosbarnával.
S most szédülök,
a fejem majd szét hasad.
S e szenvedésért cserébe;
ugyanolyan fehér marad.

Közben fényérzékeny lettem.
Lehet, hogy magamnak
egy külön ózonlyukat vettem?
Azóta
stopperrel mérem a perceket.
Olyan akár,
egy számokban kifejezett
tűréshatár.

Most már értitek,
miért kedvelem úgy
az éjszakai műszakot?
Én bizony a holdfényben
fürdök, jó nagyot.
Hogy ez már Hold-kórós?
Meglehet.
De az egyetlen tünet,
hogy színek szerint
osztályozom az embereket:
Aki korán kelt:
– Az kávébarna.
Az édesszájú meg:
– Csokoládébarna.
Hát senki sem lett:
Négerbarna?

Ó, ha tudnátok,
hány fekete
gyűlik itt egybe
a hófehér holdsugár alatt!
Ezüstösen, sápadt arcukról
tűnik el
a barna árnyalat,
fokról-fokra.
Így hágnak egyre feljebb.
Vajon ki lehetett,
ki Jákob lajtorjájából
társadalmi ranglétrát
faragott ott,
s a Holdnak támasztotta?