Repedt tükör

Repedt tükör

Csak lassan sétálunk a parton.
S velünk árnyaival – az érkező alkony.
Hallgatunk némán, én belül imát rebegve,
üres a szívünk, kezünk – nem simul egybe.
Homályos szemembe villannak a fények.
Vagy csak a lélek fájdalma vetít ki
egy-egy emlékképet…
Óperencián innen és túl,
múltunk vitorlavászna vízbe hull.
Még torkon ragadnak szavak és tények.
Távolban a tó tükrét megrepesztik
az emlékképek, s én sajogva, fájva,
csendembe zárva – őrizlek téged.

Cobblah Ilona

“Repedt tükör” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. “az emlékképek, s én sajogva, fájva,
    csendembe zárva – őrizlek téged.”

    Fájdalmas, szép sorok arról, mikor véget ér a szerelem.

    Szeretettel: Rita🌹

  2. Gyönyörű képek a befejezés fájdalmáról!

    Gratulálok!

    Lajos

  3. Kedves Nagy Gábor köszönöm az olvasást és jelzésed
    Szeretettel Ilona

  4. Bogicum… köszönöm szépen jelenléted szavaidat …
    Millió ölelés
    Ilona

  5. Kedves Szaip Istvánné köszönöm szépen jelenléted
    Szeretettel Ilona

  6. Kifejező címet adtál e szépségesen szomorú
    versedhez.
    Szeretettel: Mária

Szólj hozzá!