Vonatkozások

Összes megtekintés: 32 

Vonatkozások

1.

Ablakot már nem tör,
és ajtót sem rúg rám,
rám, ki a halálát,
csupán csak reméltem;
megszeretni én, még
egyszer nem is tudnám,
kivel egyek voltunk,
a pokoli mélyben.

2.

Hogy ő legyen, minden
bajom, minden gondom,
ki úgy játszott, akár
csak a rossz szél velem;
nem is tudva, miért
kellett magamhoz vonnom,
és kerülgetnem csak,
reszketve, félszegen.

3.

Minden lépésemnél,
felbukva, elesve,
a tekintetével,
a hajlott hátamon;
segítő szavakat,
oltalmat keresve,
mi feloldaná a
magányos bánatom.

4.

Hogy elmeneküljek
előle, bárhova,
hogy ne érezzem a
bukásom és vesztem;
hogy ne éljek úgy, hogy
nem felejtem már soha,
aki ellen úgy küzdöttem,
és fegyverkeztem.

5.

Miközben egyre csak,
fájdított és gyötört,
tudtam, hogy nem erre,
és neki születtem;
míg a szívem, csendben,
és félve tündökölt,
az érthetetlen, és
vak önkívületben.

6.

Nem tudva hogy miért
vágyja és kívánja
lelkem, és hogy agyon
nyomjanak a falak;
nem tudva hogy meg, ki
értene, ki szánna,
azok közül, akik
még számon tartanak.

7.

Úgy érezve, elég
lenne csak egy szikra,
hogy mindez általam,
hogy mindez miattam;
hogy fény derüljön, a
kegyetlen titkaimra,
elszorult szívvel, úgy
féltem és riadtam.

8.

Nem tudva hogy hadat,
mért visel ellenem,
tudva hogy mennyire
ijeszt, és bánt téged;
látva stigmájával,
beesett mellemen,
érezve hogy belém,
örök sebet éget.

9.

Addigi életem,
a romokba döntve,
a külvilágot, nem
látva és észlelve;
úttalan utakra
eredve csak a csöndbe,
nem is tudva sokszor,
hogy miért és merre.

10.

Idegenül állva,
a tükörrel szemben,
kiben az élet csak
szűköl, és csak dadog;
elhagyva magam is,
száműzetésemben,
tűrve csak hogy elkap,
hogy újra visszadob.

11.

Magának akarva
már, minden részemet,
hogy mindezt én, csukott,
könnyes szemmel nézzem;
hogy el, ő csitítsa
a szenvedésemet,
hogy ne szoríts, te sem
magadhoz merészen.

12.

Hogy őt kövessem csak,
süketen és vakon,
hogy magyarázatot,
és választ ne adjon,
hogy tovább remegjen,
minden egyes tagom,
hogy egy vadállatként,
a lelkembe kapjon.

13.

Nem tudva hogy okot
neki, mivel adtam,
hogy megszállni engem,
vajon mi késztette;
a szenvedésemben,
nem is kiálthattam,
nem is tudva, hogy ki
akarta és kezdte.

14.

Hogy ne érezd, te sem
csupán a vesztemet,
nem is tudva, hogy mi,
és miért lelte szegényt;
nem tudva hogy mi lesz
velem, és lesz veled,
ülve csak nyakamon,
elítélt fegyenceként.

15.

Értem továbbra is,
csupán magad törve,
nem tudva, komolyabb
hozadéka, nem lesz-e;
hogy áldozataként,
tűrjem hanyatt dőlve,
hogy a tisztának hitt
szívem beszennyezze.

16.

Remélve csak, hogy a
kedvét majd elveszem,
hogy nem veszítem el
a hitem, a hitbe;
hogy tovább nem tűröm
már, engedelmesen,
hogy ha nem akad más,
meg, magam segítve.

17.

Remélve hogy el nem
mos, és el nem tipor,
nem tudva hogy bennem,
fel miért kiáltott;
hogy kihámozzam most,
a talányaiból,
nem látva benne, csak
a veszett világot.

18.

Aki végül is, de
bennem le lett győzve,
kit nem tudom, miért
követtem és kísértem;
előtte minden nap,
csupaszra vetkőzve,
érezve hogy magam,
szinte már meg is értem.

Móritz Mátyás
2021. Március 2. Kedd
Budapest, Csepel

Szólj hozzá!