Valahol már egyszer találkoztam veled,
Hogy hol na arra már nem is emlékszem
Csak arra, hogy olyan rideg voltál
És az érintésed is hosszasan fájt.
Nem tudtam aznap hogy hova tegyelek
Csak napról-napra mélyre temettelek
Azt hittem, ha nem veszek rólad tudomást
Akkor nem jössz és nélküled jön a nyár
Aztán rá jöttem, hogy magamnak hazudok
Mert nélküled létezni már nem is akarok.
“Véletlen találkozás” bejegyzéshez 4 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Köszönöm szépen, kedves Rita 🌷, kedves Rozika🌷 és kedves Erzsi 🌷
Szép ez a vers, Orsi!
Azt mondják, nincsenek véletlenek. Talán így igaz. Valami felsőbb erő rendezi az életünk eseményeit.
A Sors, vagy mi magunk írtuk meg korábban… Ki tudja.
A Te találkozásod sorsdöntő volt.
Gratulálok szeretettel: Erzsi
Az utolsó két sort éreztem én is lényegesnek. Köszönöm az élményt.
Rozika🌹
„Aztán rá jöttem, hogy magamnak hazudok
Mert nélküled létezni már nem is akarok.”
Ilyen a szerelem.
Szeretettel: Rita💐