Végzet

Összes megtekintés: 24 

Kínzó kavalkád volt addig nyüzsgő életem,
S végre megállt az idő: te álltál előttem.
Felsajgott szívemben egy régi, titkos dallam,
Falaim leomlottak némán, öntudatlan.
Megadta magát elmém, semmit nem sajnáltam,
Eljött hát a pillanat, mit mindig is vártam.
Akartam ezt a néma, vad zuhanást veled,
Feledve ki voltam, vagyok, s akárki leszek,
Csak a jelent tudni, érezni ezt a varázst,
Átélni a teljes, szédítő önfeladást.
Tudtam, hogy ki vagy, hisz’ mindig is ismertelek,
Szemembe nézve te is rögtön értetted ezt,
Hogy nincs többé magány, félelem, sem fájdalom,
S nem választhat el többé semmilyen hatalom.
Több ez, mint szenvedély, velünk két fél egyesül,
Nem kívül, hanem lelkében mélyen legbelül,
Nem volt kezdete és nem lesz többé vége sem,
Mert ez az égben született, örök szerelem!

“Végzet” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!