Ahol gyerek voltam…
– A Szamos-partra gondolva –
Ahol gyerek voltam, a fű égig ért.
Utat közé felhő söpört, közel volt az ég.
Ahol gyerek voltam, arany volt a nap.
Fényében én madár voltam, bátor és szabad.
Szilaj széllel kergetőztem, néha lehagyott.
Ilyenkor én megsértődtem, ő csak kacagott.
Víz sodrával beszélgettem. Mennyit hallgatott.
Féltett titkom, mind megsúgtam, addig faggatott.
Minden fűszál ismert engem, nevemen hívott.
Nagy csomója körül ölelt és elaltatott.
Illatból szőtt bő ruhában jártam-keltem én.
Kócos, kósza bolond tündér a rét közepén.
Ahol gyerek voltam, égig ér a fű.
Utat közé felhő söpör, aranyló kezű.
Ahol gyerek voltam, ragyog még a nap.
Fényében én madár vagyok örökké szabad.
Kedves Tímea! Versedben a felszabadultság érzése, a biztonság tudata és a gyermeki boldogság tartós öröme csendül vissza. Remek vers, nagyon jó. Gratulálok! 🌺
Kedves Tímea! Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok! Éva
Kedves Tímea!
Ez egy csodálatos vers! Számomra az egyik legszebb ebben a témában! Gratulálok!
József👍
„Ahol gyerek voltam, arany volt a nap.
Fényében én madár voltam, bátor és szabad.”
Emlékeink, érzéseink megszépítik a gyermekkorunk.
Szeretettel: Rita🌹