Új világ

Nekem nem kell az új világ,
egy ismeretlen, tág téridőben
talán el is veszíteném magam.
Nem tudnám, kintről vagy bentről
rohan az ellen ellenem,
míg az idő “éppen-csak”
percegését szinte észre sem veszem.
Én az elmúltat akarom vissza,
a régit, az édeset,
anyám kezében egy
maszatos gyerekkezet,
és mikor először eszméltem,
hogyan és mit szabad,
mikor a repülő elvitte
első, igazi csókomat.
A régit akarom, mindent,
mi régen elveszett,
foltozgatni, amíg s amit még lehet,
ahogy nagyanyám egykor
a könyöknél szétfeslett ruhát,
s a belőlem kiszakadt két kis csodát
figyelni-vigyázni még.
Mert én már csak egy darab
fecni vagyok, legfeljebb
összegyűrt, A/4-es papír.
Görbe az ujjam is, ki tudja, meddig ír.

“Új világ” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Kati! Sokunkban van az az érzés, hogy régen szebb volt, főként gyermekkorban, amikor az ember még nem látta a világ visszásságait. Azok az érzések kellenének, hogy úgy tudjuk látni a mát is. Tetszett versed, gratulálok hozzá! Szeretettel: Éva

Szólj hozzá!