Óvilág – újvilág

Meghaltam és eltemettek,
díszére a gyászmenetnek.

Lélekharang csendben kondult,
a gyászmenet, jaj, megindult.

Megbotlottak, majd kiestem,
megtámasztott az Úristen.

Tömjénfüstben felköhögtem,
pap beszédén, felröhögtem.

Behallatszott zsoltár ének,
keservesen sírt az élet.

Lengedeztem jobbra-balra,
eresztettek le a sírba.

Alul-felül koppanások,
szorgoskodtak a sírásók.

Feküdtem a koporsómban,
hátam mögött, szállt a sóhaj.

Felgyúlnak az esti fények,
síromon, mécsesek égnek.

Porból lettem, porrá leszek.
Rosszat többé, én nem teszek!

Holnap vidáman ébredek,
hisz, új világba léphetek.

De, kinyitottam, a szemem,
és felébredtem, Pécelen.