Úton

Egyik nap csak telik a másik után,
a kerekek futnak az ismert utakon,
kövérre hízik monoton-pirulán
a lelkeket fojtó, néma unalom.

Napszemüveg mögé csendben elbújva,
– már a kávé is kihűlt, komolytalan
a próbálkozás -, az ébredés súlya
még tétova lábakon összezuhan.

A következő kanyar mögé érve
keresztúthoz érkezünk újra talán,
fény-nyíl céloz az alvó szív terébe,
áthatol a remény a magány falán.

Lélegzet árad az erekbe végre,
életre lobban az álmodó parázs,
s szétfutó utakról együtt letérve,
hidakra csábít a tapasztalás.

Színeket álmodunk közösen újra,
merésszé alkotjuk új vágyaink,
új utat rajzolnak titkokat súgva
egymást megölelő világaink.

“Úton” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!