Elfáradtam.
Azt gondoltam,
hogy hitem megingathatatlan,
ám tévedtem –
miközben ujjaim közt morzsolódott az idő,
szilánkokra törte
a hallgatás.
Hogy visszakapjam Isten adta jussom,
kimondom,
amit magamba tuszkoltam annyi éven át.
A tanítás küldetés,
pedagógusnak lenni kiváltság,
és nincs oly hatalom,
mely felülírhatja ennek igazát.
Most
szorítást érzek mellkasomban,
fáj,
hogy összedőlni látszik, amit megálmodtam,
évtizedek során építettem
tégláról téglára,
de büszkén emelem fel a fejem,
mert kincsként őriztem,
ápoltam
nagyapám hagyatékát,
a hivatást,
és ez a vérvonal utódomban folytatódik.
Szükség van újult erőre,
felpezsdülésre,
érző, gondolkodó tanítókra,
akik elég bátrak valódi tanítónak lenni,
hogy meggyógyítsák
ezt a nagybeteg világot.
Repüljetek hát, ifjú Titánok,
növesszetek erős szárnyakat;
óvjátok,
ne engedjétek, hogy tövig nyessék,
mert
megcsonkolt szárnyakkal
nem emelkedhet magasba a lélek.
Ne feledjétek,
mindig első a gyermek,
belőlük épül a jövő,
melynek sorsa a ti kezetekben van!
Én elfáradtam, megpihenek.
Szeretném hinni,
hogy utam
nem volt hiábavaló.
Kedves Livius,
amiről írtam, valóban az értheti meg igazán, aki maga is pedagógus.
Ami a leköszönésemet illeti, nem megfutamodás volt, miniszteri kitüntetéssel zártam gyógypedagógusi pályafutásomat, és a díjátadáson ezt a versemet szavalták, pedig nem pozitív megvilágításba helyezi napjaink oktatási rendszerét. Ennek okait felsoroltad, egyetértek a véleményeddel.
Az irodalom értékéről vitatkozom. Szerintem van értéke, de ezeket az értékeket elsősorban önmagunkban kell keresni, és amikor megtaláltuk, egyre fényesebbre csiszolni, hogy világítsunk.
A tanítás megmaradt, ám most ezen a területen folytatom, mert csak irodalommal foglalkozom. Igyekszem minden téren példát mutatni a tollforgatóknak, ezen kívül segíteni azokat, akik komolyan gondolják.
A fiataloknak is van igénye és érdeklődése a költészet felé, de – ahogy előbb említettem – iránymutatásra és jó példára van szükségük.
Örülök, hogy írtál ide, köszönöm szépen! 🙂
Szeretettel: Kankalin 🍀
Pedagógus dinasztiából származom. Így átérzőn, értőn olvastam versed. A tanári pálya valóban nem csak szakma, hivatás, mint az orvosoké. Az élet a gyakorlatban váratlan, nehéz helyzetek elé állíthat, rögtönözni kell, volt benne részem sok évig, de mindig megoldottam. Nem fáradtam el, de beteg lettem, és írásaimban is tanár maradtam, ezért nem vagyok sikeres. Ez engem nem zavar, sokkal inkább az, hogy ma a tanárnak nincs szabadsága, nincs becsülete sem a gyerekek, sem a szülők, sem a vezető szervek részéről. / nem a pénzre gondolok!/.
Humán tárgyakat tanítottam többféle korosztálynak, többféle iskolatípusban. Az volt a legszebb jutalom, hogy ma is tisztelnek, szeretnek, – ma ezt nem kaphatnám meg.
Az irodalomnak, a költészetnek nincs erkölcsi értéke, megbecsülése, az elgépiesedett világban már nincs szükség, nincs érdeklődés a versek iránt az ifjabb nemzedékben. Ismerem a neved más oldalakról, nem tudtam, hogy pedagógus vagy. Bizonyítsd magadnak, hogy érdemes oktatni, szép szóval nevelni.
Sok sikert neked.
Kedves Magdi,
valóban, jóval kevesebben éreznek ma így, mint régebben.
Szakma lett a hivatásból, a statisztika és a pénz megmérgezte.
Nem tudom, létezik-e ebből kiút. Talán akkor, ha az ifjak szárnyakat növesztenek, és meg is óvják azokat.
Köszönöm szépen, hogy velem gondolkodtál! 🙂
Szeretettel: Kankalin 🌺
Kedves Kankalin!
“A tanítás küldetés,
pedagógusnak lenni kiváltság,
és nincs oly hatalom,
mely felülírhatja ennek igazát.”
Félő, hogy egyre kevesebb ifjú pedagógus gondolkodik így.
Csodálattal olvastam nagyon szép versedet.
Szetetettel,
Magdi🌷🥀
Kedves Rita,
köszönöm szépen! 🙂
Szeretettel: Kankalin 🌺
Kedves Kankalin!
Szeretettel gratulálok a nyereményhez.
Rita🌹
Drága Kitti,
az utóbbi időben kedvet kaptam a szabad versekhez is. Egyelőre nagyon kevés időm van, és ebben a formában viszonylag gyorsan ki tudom írni magamból, ha feszít egy érzés, mert szabadon áramlanak a gondolatok – ami a szívemen, a számon, illetve a szövegszerkesztőben. 🙂
Valóban vannak benne kiégésre utaló elemek, azt is jól látod, hogy külső hatások befolyásolják, azonban ez nem valódi kiégés.
Hivatásom szeretete megmarad, és talán hagytam már annyi nyomot magam után, hogy fogékony fiatal kollégáim erősödhetnek tőle. Szükségük van rá, mert már másképp fújnak a szelek. A múlt homályba vész, a jelen szinte élhetetlen, új világ kell. Új hit, új szárnyak, repülni készek.
Nekem most adódott egy lehetőségem, hogy csak az irodalomra koncentráljak, ezt ki is használom. Terveim szerint egy évig csak írással (és olvasással) foglalkozom. Meglátjuk, mi sül ki belőle. 🙂
Köszönöm, hogy jöttél, megajándékoztál értékes gondolataiddal! 🙂
Szeretettel: Kankalin 🌺
Drága Kankalin! Többször is átolvastam ezt a versed. Stílusa formabontó, szabad vers, ami rád nem igazán jellemző, meg is lepett. Témája a kiégésre emlékeztet, ami általában mindig a külső (rá)hatás egy hivatásszerű foglakozás tekintetében. A belső tűz és lelkesedés megmarad, ám megnyilvánulni képtelen valamilyen okból. A tanár, nem csak azzal a tudással okít, amit lexikális tudásnak hívunk. Az elhivatott tanár a személyiségével, annak kisugárzásával is tanít. Elveivel, amiket ő vall, bizony átülteti a gyermeki lélekbe, amit aztán sajátjaként nevelget tovább a gyerek. Igen, nagy hangsúlyt kap a jelen időben a gyermek, hogy ő lehessen az első. Közben azonban megfeledkezünk a már nem gyermek ifjakról és középkorúakról, idősekről, mert, hogy az embernek kell elsőnek lennie, az embernek. Hogy egymást becsülve, védve, tisztelve élhessen a gyermek is. Ez a felelőssége a pedagógusnak igazán.😍
Kedves Rita,
Hofi Géza jutott eszembe gondolataidról.
“Kell egy kis áramszünet,
időnként mindenkinek.” 🙂
Akiben egyszer kialakul a hivatástudat, megmarad, ám katedrán kívül is életben lehet tartani.
Például tollal is lehet küzdeni érte.
Köszönöm szépen kedves szavaidat! 🙂
Szeretettel: Kankalin 🌺
“Én elfáradtam, megpihenek.
Szeretném hinni,
hogy utam
nem volt hiábavaló.”
A pihenés után talán még érdemes visszatérni.
Szeretettel: Rita🌹