Velencei gondolák

Velencei gondolák

Velencei Szent Márk téren
galambokat etettünk.
Szépek voltunk, fiatalok,
egymást nagyon szerettük.

Suhant velünk a gondola
lent a híres lagúnán.
Csobbant a víz, csendült a dal
az evezős ajakán.

Sóhajoknak hídján álltunk,
esti szellő fújdogált.
Gitár pengett, messze zengett
velencei gondolán.

Ezüst holdas nyáreste volt,
csillagszórós éjszaka.
Lágyan szállt a szelek szárnyán
a gondolás víg dala.

Örökké tart, hittünk benne,
égre-földre esküdtünk.
Felforgattuk a világot,
hegyet-völgyet rengettünk.

Csendes éj volt, halk zeneszót
sodort felénk a hullám.
Fejem válladra hajtottam
velencei gondolán.

Régen vége, elmúlt minden,
sóhaj száll a víz tükrén.
Habzó árja elsodorja
azt a régi esküvést.

Galambok a Szent Márk téren,
gondolák és esti fény?
Messze tűnt a múlt ködébe,
szertefoszlott szép remény.

“Velencei gondolák” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Kitti!
    Így igaz, és van, aminek már emléke sincs. Nem is tudom, melyik a szomorúbb. De örülök, hogy a vers tetszett.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. Szomorú, amikor öröknek hitt dolgoknak vége szakad és már csak az emlék szép. Na, meg ez a vers is.

  3. Kedves Zsuzsi! Szeretettel gratulálok ehhez a csodás vershez, melynek hangulata és dallama gyönyörű összhangban van! Éva

Szólj hozzá!