A lovag parafrázisa

Nem jön mostanság hófehér
paripán a lovag,
páncélt és alatta páncélinget sem visel,
megedzett szívén a sors kését fente,
sisak sem fedi védtelen fejét,
új kor öltönyös lovagot kreált,
vérvörös rózsa kezében illatoz,
ha nem vigyáz tüskéje ujját sebzi,
ajkán dagadó szerelmes költemény,
esti szerenádként égbe párolog,
letűnt korok lovogjai már csak
a régi könyvek lapjain léteznek,
porfelhő kísérte sötét árnyékuk,
vértjük mellkas belsejében
a szívüket óvta,
napjainkban az udvarlás ritka,
mint a fehér holló,
férfiak lélekkertjében a virágok
helyett számos kiszáradt kóró,
ajtóstul törni a házba,
sajnos ez a szokás.

Budapest, 2021. június 21.

“A lovag parafrázisa” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Tibor, remek srác vagy, nincs miért aggódnod. Jó példával jársz elől, nincsen semmi baj.
    Vagy követnek, vagy kinevetnek.
    Na és? Utóbbiakkal ne foglalkozz. Igazad van, de ez még változhat. E versed is tesz érte. Köszi, hogy megírtad és grat bölcs mondandódhoz.
    Barátsággal:
    Pilla

  2. Igaz, de hát mit lehet tenni? Az anyák dolga lenne fiaikat arra nevelni, hogy lovagnak lenni remek dolog.

  3. Így igaz, Tibikém, nagyszerű, hogy férfi létedre milyen jól látod a régi lovagi érzelmek devalválódását. Bizony, nem divat már udvarolni, ami nagy kár, mert a férfi-nő közötti örök játék szépségétől fosztják meg magukat az emberek. Remekül megírtad. Gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!