A ránk parancsolt élet

A ránk parancsolt élet

Ady Endre előtt tisztelegve

Lovagomként tisztelni őt,
soha és senki nem gátolt,
ki szememben mindig is, csak
a legnagyobbak közt posztolt;
megverselve hol az Istent,
hol a Halált, hol a Mámort,
akit meg a szent múzsája,
akkor is áldott, ha rossz volt.

Elviselve mindent a mában,
mit tegnap még nem lehetett,
nem értve hogy vele együtt,
az Istene mért nem mozdul;
akinek a jötte előtt,
még a Hold is megremegett,
úgy járva a maga útját,
asszony nélkül, asszonyostul.

Akit sajnos nem ismertem,
és csak tankönyvekben láttam,
úgy érezve, megváltani
a világot, az ő dolga;
hogy újra térdig gázoljon,
sorsa sötét folyójában,
nem akarva sem rab lenni,
sem öreg temető-szolga.

Nem akarva hinni soha,
az égig húzott falakban,
mint akinek újabb határt,
a mostoha idő szabott;
mutatva magát százképpen,
és rejtve el, száz alakban,
úgy kenve mások helyett is
magára a vériszapot.

Aki a szememben, még ha
vesztett is, mégis csak győzött,
kinek minden szava, szívet
tép, és gondolatot szaggat;
ki mindenkit maga mögött
hagyva, mindenkit megelőzött,
választva ellenségként,
a halálnál is hatalmasabbat.

Megpróbálva önmagából
a nagyságot kifacsarni,
remélve hogy nem ragadja
el a történések sodra;
nem akarva magát és mást,
újra a halálba csalni,
elállt szívvel a nagyszerűt
várva, remegve és bizakodva.

Ki a jövőnk és a sorsunk,
jó sejtette és jó látta,
nem akarva elviselni,
sem a lármát, sem a csendet,
sem belekezdeni újra,
a ködös, süket nótába,
lovagomként, ki test nélkül
is csak vágyott, és esengett.

Megáldva és megszentelve,
a tüskés és kétes kedvét,
kinek határt a hitványok,
és az apáturak sem szabtak;
le nem vetve a sorsának,
titkos és fekete leplét,
széjjeltépve nem is adva
oda magát, a varjaknak.

Akinek a mai költők,
hitelt talán nem is szánnak,
mint akiket nem is érint,
az áldása és az átka;
nem tekintve őt lovagnak,
vezérnek és új Dózsának,
halódva, széttekintve, csak
csupa gyászt és feketét látva.

Aki után úgy vágyok én,
aki után úgy kiáltok;
kit lovagnak, és vezérnek,
rajtam kívül, senki nem vall;
jól tudva hogy milyen gyávák,
most is a nagy Góliátok,
hogy ha elveszik emléke
is, akkor itt minden meghal.

Móritz Mátyás
2021. Június 25. Péntek
Budapest, Csepel

Szólj hozzá!