Szabad-rablások

Még várakozik a Hóhér-Idő. S mint a magasban kerengő, falánk dögevő – befalja a megmérgezett bulvár Jelent. A hasztalan csinnadrattát, esztelen ámokfutó-csillogást. Már az örök, romantikus percek sem arra valók, hogy megérjük kikkel kell hordoznunk, ha szeretnénk s elfogadnánk közös céljainkat?

Átkel rajtunk, mint ocsmányságában is szivárgó nyálka ragadós, nyúlós váladékával a megvesztegethetőség. Esélyünk – ha volt is -, manapság már alig lehet szabad késleltetés tudományához egyre kevesebben értenek.

Ezüstös porcukorként méretik sok helyütt a mámoros boldogság. Két ujjon is nyugodtan szétdörgölhető – keringünk szánalmasan, akár a kitenyészett perc-emberkék. Az új Lét-keresés, akár a veszteglő remény rendre alábbhagy vagy meghiúsul hétköznapok börtön-ketrecén.

Fészkelődve már mindenki hallgathatja mit is motyog kisemberek elkeresztelt lelkiismerete odabent: szenvtelen féreg-rühek felfalnak s körbe kerítenek. Szárny vagy gyökér már mind kevés, hogy biztosan túlélhetőek lehessenek egy lét-vesztő papír-szálon.

Akár egy alattomos, totális vesztőhely a világ. Zabálja, tapossa, legyilkolja egyik ember a másikát s a Létnek már nincsen kedve lecsillapítani a szándékos öngyilkosságok ugrásszerű számát.

Még a lélek-mentő, mentőcsónakba szorított vigaszt is darabokra szedik szét az önző, evilági kétségbeesés. – Egybemosódó jóságok álszent kirakata fény-rezdület. Egyáltalán ki volt, ki minden földi tanúsággal számot vetett?!

Látszatra eldöntetett, mihaszna érdek-mohóság mosdatja ki gaz kufárokat s segédeit. Mintha mindent mi a Léthez hozzákötöz ma kezdenénk elölről. Vesződő morzsákat szimatolhat még a zsákmányszerző miközben tudja rég elsikkasztotta már mindenét!

Szólj hozzá!