Izzón sóhajtott a nap,
szürkéskéken lobbant az ég,
a rét szárazon ringott,
és lombokat csókolt a szél,
meztelen talpunk alatt
csattogott a forró beton,
kacaj gurult a járdán,
nyomunkban az alkony futott,
már csillagokat jósolt
nád közt tekergő rigófütty,
a kerítésbe akadt,
s kibomlott egy esti fényfürt,
vérbő szúnyograj zúgott
a mézsárga lámpák alatt,
korholt egy hang: “Vacsora!
Gyertek most már végre haza!”
Szénaillat hajamban,
verítékből gyöngykoszorút
font a meleg, s lábamra
porból rajzolt sár-sarkantyút,
hangosan korgott hasam,
a szememben tűz lobogott,
a nyári kalandoktól
szívem boldogan dobogott.
Hálás szívvel köszönöm a léleksimogató sorokat kedves Zsuzsa! 😘
Hálásan köszönöm a szívmelengető hozzászólást kedves Marika! 😘
Nagyon szépen köszönöm kedves Éva! Örülök, hogy tetszett a vers!
😘
Szeretettel köszönöm a léleksimogató szavakat kedves Rita! 😘
Nagyon szép vers, kedves Éva, pontosan így történt minden azokon a hajdani boldog nyarakon.
Szeretettel:
Zsuzsa
“a nyári kalandoktól
szívem boldogan dobogott”
Sokunkban ébresztetted fel a gyermekkori nyarak örömét. Gratulálok!
Szeretettel: Marika
Csodálatos a versed, kedves Éva! A szép, gyermekkori nyaraimat juttattad eszembe! Szeretettel: Éva
Ezt is csodaszépen megénekelted. Remek emléket hoztál elénk. Bizony, talán akkor még nem is tudtuk, hogy milyen boldogok vagyunk.
Szeretettel: Rita🌹