Nyári kalandok

Izzón sóhajtott a nap,
szürkéskéken lobbant az ég,
a rét szárazon ringott,
és lombokat csókolt a szél,

meztelen talpunk alatt
csattogott a forró beton,
kacaj gurult a járdán,
nyomunkban az alkony futott,

már csillagokat jósolt
nád közt tekergő rigófütty,
a kerítésbe akadt,
s kibomlott egy esti fényfürt,

vérbő szúnyograj zúgott
a mézsárga lámpák alatt,
korholt egy hang: “Vacsora!
Gyertek most már végre haza!”

Szénaillat hajamban,
verítékből gyöngykoszorút
font a meleg, s lábamra
porból rajzolt sár-sarkantyút,

hangosan korgott hasam,
a szememben tűz lobogott,
a nyári kalandoktól
szívem boldogan dobogott.

“Nyári kalandok” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nagyon szép vers, kedves Éva, pontosan így történt minden azokon a hajdani boldog nyarakon.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. “a nyári kalandoktól
    szívem boldogan dobogott”
    Sokunkban ébresztetted fel a gyermekkori nyarak örömét. Gratulálok!
    Szeretettel: Marika

  3. Csodálatos a versed, kedves Éva! A szép, gyermekkori nyaraimat juttattad eszembe! Szeretettel: Éva

  4. Ezt is csodaszépen megénekelted. Remek emléket hoztál elénk. Bizony, talán akkor még nem is tudtuk, hogy milyen boldogok vagyunk.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!