Dézsavers

Ülünk a hegyen nagy nyugalomban,
dézsánkban a víz pompásan pezseg.
Alant kóbor felhők gyűlnek halomba,
bércek rejtekében komor fergeteg.

Jó a viharral bújócskát játszni,
ha menedéked felettébb kies,
Zeusz nyilával a régmúltba látni,
az antik világban minden oly míves.

Aiolosz a szelek útját zárja,
lassan véget ér az égiháború.
A bércek ormán a nap táncát járja,

és minket elhagy a konok mélabú.
Jókedvünket az égi számlánk állja,
a világ nem kerek, de már domború.

“Dézsavers” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Éva és Rita,
    megtisztelő, hogy így látjátok,
    köszönöm szépen!🌷
    Örömmel veszem, és előre is köszönöm,
    ha hibákra kapok észrevétel,
    becsben tartom.
    Kata

  2. Csodás hangulatú a versed, szívből gratulálok! Éva

  3. Kedves Zsuzsa,
    köszönöm szépen.
    Szépen szerkesztett, gazdag verseidet olvasva kitüntetőek a szavaid,
    szeretettel üdvözöllek,
    Kata

  4. Szép vers, gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!