Üldögélek egymagam kerti kispadon
Közben a hulló faleveleket számolom.
Sodródnak, libbennek őszutó csendjével,
Rád gondolok kedvesem, mily korán mentél el.
Meséjét hallgatom fák közt dudorászó szélnek,
Észre sem veszem közben, hogy múlik az élet.
Csak várok valakire, aki már nem jő!
Mily mostohán bánt velem az idő!
Csókot lopott rám egy őszi falevél,
Gyengéden számra simult, üzentél vele,
Vagy már nem is tudom, megtört a varázs!
Fáradt napsugár simítja arcom, nem ígér,
Egyedül vívom további harcom, ő kísér.
“Hulló falevél” bejegyzéshez 8 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Margó! Köszönöm az olvasást és a kedves szavakat! Éva
Kedves Éva!
Már kopogtat az ősz az ablakon.
Nagyon szép versed megértéssel olvastam!
Szívem mélyén magaménak tekintem, én írhattam volna…
Szeretettel gratulálok!
Margit ❤🌹
Köszönöm Marika, Évi, Magdi, Zsuzsi és Rita hogy olvastatok és írtátok véleményetek. Szeretettel várlak mindig. Éva
Nagyon szép sorok, a magányról, a társ hiányáról, az idő múlásáról és a küzdelemről.
Szeretettel: Rita🌸
Szép versedhez szeretettel gratulálok:
Zsuzsa
Kedves Éva!
Sok szeretettel gratulálok szépséges emlékezò versedhez
Magdi🍂🍁
Az ősz tudjuk, hogy az elmúlás évszaka, és ez a Te gyászod párhuzama a természetével egyben. Szeretettel olvastalak: Éva
Szépséges soraidat szeretettel olvastam: Marika