Még csak suttog az Ősz
Szavát túlrikoltja az izgága Nyár.
Hangjára hamvas, kék kabátot ölt a szilva,
Szégyenlős alma pirul a fán.
Fütyörészve, festeget
Feszített vászna a táj:
Szalmaszínre mázol mezőket, réteket,
Az erdőkre sárgát, egünkre szürkét szitál.
Hűvös széllel játszik,
S ha alkonyra száll,
Illatos fenyők ormáról,
Hulló csillagra vár.
Kertekben kószál reggelente,
Káposzta fodrán gyöngyöt gurít,
Zöld diót rejt a hosszú fűbe,
Csipkebokorban bogyót pirít.
Közben csak dúdol, dúdol az Ősz,
Dalára megborzong sok fakuló akác,
S hulló levelei hátán, könnyeit törölve,
Éppen most, tovalibben a Nyár…
Gyöngéden búcsúzó szép versedhez gratulálok.
Szeretettel:
Zsuzsa
Nagyon szép, melankolikus hangvételű vers! Gratulálok!