Hulló levelek 1

Ha majd egyszer utolsót dobban a szívem,
őszült hajamat, már nem borzolja szellő,
az égről, eltűnik minden bárányfelhő,
bús, néha derűs létet elhagyja lelkem.

Fényben tündöklő, színek világát lássam,
sárga, vörös levelek táncolva szállnak,
szél hárfán pörögve, forogva búcsúznak,
suttogó lágy szellő sóhaját hallhassam.

Mikor lecsukja szememet örök álom,
hulló levelek közt vágy testem a porba,
halott falevelek szállnak az avarba,
ott örök porladás lesz a sorsuk, tudom.

Míg alszanak a fák, új erőt gyűjtenek,
tavasszal ébrednek, rügyeket bontanak,
levelük lehullik, újra kivirulnak,
a fények kihunynak, utódaink élnek.

“Hulló levelek 1” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Drága Icuka!

    Nagyon sok szeretettel köszönöm látogatásodat és kedves szavaidat, örömmel láttalak mint mindig,
    Sok szeretettel ölellek.
    Magdi🌷🥀🌹

  2. Valakitől azt hallottam, minden nap egyet lépünk előre a sorban, és egyszer mi is ott állunk az út végén, de a világ forog tovább, és mi belőlünk itt marad a földön, az
    “a fények kihunynak, utódaink élnek.” így válik igazzá. Szeretettel olvastam szép versed: Éva

Szólj hozzá!