Párát lehelt a reggel az avarra.
Egy levélkupacon dermedt csend pihent.
A csorba nap szikrái darabokra
hullva pocsolyákba gyűltek idelent.
Még csak megmoccant itt-ott az ébredés,
halovány hold fényét kívánva vissza,
és zsibbadtan szendergett az ölelés,
faágra röppent egy billegő trilla.
Egy tócsában megmosta kerek arcát
a nap; öreg házra lustán pislogott,
és bőkezűn ontotta színaranyát,
vén üvegszemeire csókot lopott.
Majd cipők kopogtak, siető léptek,
a gyárkémény füstje fent messzire szállt,
hajnali robottal indult az élet,
sok szemben rég megfakult álmot talált.